Bombur meséje: hogyan találtam rá a konyhám szívére a bazsalikom viráglabdával

Mindig szerettem a főzést. Nincs is jobb annál, mint amikor a kertből frissen szedett zöldségek kerülnek a fazékba, a kemencében sült kenyér illata betölti a házat, és a barátokkal együtt falatozunk a hosszú asztal körül. A kert számomra nemcsak munka, hanem a konyha szíve is volt. Volt benne minden: édes paradicsom, zsenge cukkini, illatos hagyma és ropogós paprika.

És mégis, valami mindig hiányzott. Hiába főztem, hiába szedtem a saját terményeimet, a fűszernövények nem akartak megmaradni a kertemben. Különösen a bazsalikom, amely után annyira vágytam. Oly sokszor próbáltam elvetni, palántázni, óvni – de vagy ki sem kelt, vagy hamar legyengült. Amikor a főzőkanalat a kezembe vettem, és a friss szósz fölé hajoltam, mindig azt éreztem: jó ez így is, de mennyivel másabb lenne egy marék friss bazsalikommal.

Egyik nap, amikor a kertben hajlongtam, megjelent Bramm, a szomszéd törpe. Látta rajtam az elégedetlenséget. „Bombur barátom – mondta mosolyogva –, ha mindig is szerettél volna igazi, dús bazsalikomot, próbáld ki ezt.” A kezében apró barna gömböket mutatott, amelyek egyszerűnek tűntek, mégis titokzatosak voltak. „Bazsalikom viráglabda. Tavasszal és kora ősszel a földbe vagy egy balkonládába nyomhatod őket, és ha jön a tél, egyszerűen beviheted a cserepet a házba. Így sosem maradsz friss bazsalikom nélkül.”

Kétkedve néztem rá. Annyiszor kudarcot vallottam már. De Bramm biztatóan bólintott. „Próbáld ki. Nem kell palántázni, nem kell bajlódni. A viráglabdában minden benne van, amire a magoknak szükségük van. Csak föld, víz és némi napfény kell.”

Elültettem hát néhány viráglabdát a balkonládába. Meglocsoltam, és vártam. És pár hét múlva megjelentek az első apró zöld hajtások, majd egyre dúsabb és bokrosabb lett a növény. Illata betöltötte a kertemet, és amikor először téptem le egy levelet, tudtam: most valami igazán különleges kezdődik.

Ősszel újabb viráglabdákat ültettem, ezúttal cserépbe. Amikor a hűvös szelek megérkeztek, egyszerűen bevittem a cserepeket a konyhába. Onnantól kezdve főzés közben csak kinyúltam, letéptem néhány friss levelet, és máris ott volt a tányéron az, ami eddig hiányzott. Télen, amikor kint hó fedte a kertet, a konyhámban zöldellt a bazsalikom.

Rájöttem, hogy van egy titka is: rendszeresen metszeni kell. Először nehezen vágtam le a hajtásokat, mert féltem, hogy tönkreteszem. De amikor láttam, hogy minden egyes metszés után újra és újra kihajt, egyre bokrosabb és erősebb lesz, már tudtam: a bazsalikom csak akkor ad bőséget, ha osztozom vele.

És micsoda bőséget adott! Az első adagból pestót készítettem: illatos, zöld szószt, amely egy tál friss tésztát tett felejthetetlenné. A következő alkalommal paradicsomos szószba szórtam a leveleket, és úgy éreztem, mintha a napfény költözött volna bele. Aztán jöttek a bruschetták: ropogós kenyér, friss paradicsom, egy kis olívaolaj, és a tetején a bazsalikom üde levelei. Az asztal körül ülve a barátaim csak annyit mondtak: „Bombur, ez maga a varázslat.”

Ma már nem tudom elképzelni a kertemet és a konyhámat bazsalikom nélkül. Tudom, hogy tavasszal és ősszel újra elültetem a viráglabdákat, hogy balkonládában és cserépben mindig helyet találok nekik, és hogy ha jön a tél, beviszem őket a házba, ahol tovább szolgálnak engem. És amíg rendszeresen metszeném, mindig lesz új hajtás, új illat, új íz.

Bramm gyakran átjön hozzám vacsorára, és amikor a tányér fölé hajol, mindig mosolyog. „Bombur, a te főztöd illata még a kert végéig is elkísér.” Én pedig mindig ugyanazzal a válasszal felelek: „Ez mind a bazsalikom viráglabda ajándéka.”

Ezért mondom neked is, barátom: ha szeretsz főzni, ha szereted a kertedet, de hiányzik belőle a friss fűszernövény, próbáld ki a bazsalikom viráglabdát. Ültesd tavasszal vagy ősszel, tartsd cserépben vagy balkonládában, vidd be télen a házba, és élvezd, hogy mindig kéznél van a friss bazsalikom. Minden levél új lehetőség egy finom ételre, minden illat egy darabka boldogság a konyhádban.

Üdvözlettel:

Bombur a kerti törp