Bombur meséje: hogyan hoztak méheket a kertembe a méhbarát viráglabdák
Évek óta küzdöttem egy különös problémával a kertemben. A zöldségek és gyümölcsök virágoztak ugyan, de termést alig hoztak. A paradicsom szép sárga virágai közül sok elszáradt, a cukkini hiába bontotta gyönyörű szirmait, nem fejlődött belőlük zsenge termés. A gyümölcsfák is gyérebbek lettek, mint valaha. Sokáig nem értettem, miért, mígnem rájöttem: a kertemben egyre kevesebb lett a méh. Nem zümmögtek körülöttem, nem repkedtek virágról virágra, és beporzás nélkül a kert élete is elszegényedett.
Próbáltam magam ecsettel játszani a beporzót, de hamar rájöttem, hogy ezzel legfeljebb kísérletezgetni lehet, ám igazi bőséget nem hoz. Hiányzott valami, ami újra odavonzza a méheket. Már-már belenyugodtam a veszteségbe, amikor egy piacon a szemem megakadt egy érdekes dolgon: apró barna gömböcskék sorakoztak a standon, méghozzá a „Méhbarát viráglabda” felirattal.
Megkérdeztem az árust, miféle találmány ez, és ő boldogan mesélte: ezek a gömbök tápanyagban gazdag ültetőközegből készültek, bennük a méhek kedvenc virágainak magjaival. Csak tavasszal vagy ősszel kell a földbe nyomni őket, rendszeresen meglocsolni, és rövid időn belül színes virágok borítják el a kertet. Lila facélia, sárga mustár, bíborvörös here és fehér pohánka – mind olyan növény, amely illatával és nektárjával mágnesként vonzza a méheket.
Hazavittem néhányat, és még azon a héten elültettem. Tavasszal a napos ágyásba, ősszel pedig a kert szélén lévő parlagos részre nyomtam őket a földbe. Nem kellett vetősorokat húzni, nem kellett a magokat méricskélni – elég volt, hogy a föld befogadja a kis golyókat. Aztán jött a víz, a napfény, és a természet tette a dolgát.
Néhány hét múlva a kertem színpompába öltözött. A lila facélia finom szirmai úgy hullámoztak a szélben, mint egy levendulamező kicsinyített mása. A sárga mustár napfényszínű foltokat festett az ágyások közé. A bíborvörös here mély árnyalata mintha a nyár szívét cseppentette volna a földre, a fehér pohánka pedig tisztán ragyogott a sok szín között. Ahogy ott álltam, úgy éreztem, egy varázslatos szőnyeg bontakozik ki a kertemben.
És akkor megérkeztek a vendégek. Először csak egy-két méh jelent meg, bátortalanul szállva virágról virágra, majd napról napra egyre több jött. Hamarosan zümmögés töltötte be a levegőt, és a kertem újra élettel telt meg. A méhek szorgosan dolgoztak a virágokon, és közben megajándékozták a zöldségeimet és gyümölcsfáimat is a beporzás csodájával.
A változás elképesztő volt. A paradicsom bokrai roskadoztak a fürtöktől, a cukkini bőven termett, a gyümölcsfák ágain pedig olyan gazdag termés lógott, hogy alig győztem szedni. A kertem újra bőséget adott, de ami ennél is fontosabb: a méhek visszatértek.
Amikor a szomszéd törpe, Bramm átjött, elámult a látványtól. „Bombur, a kerted úgy zümmög, mintha maga a tavasz költözött volna ide!” – mondta. Én pedig büszkén feleltem: „Nem én varázsoltam, Bramm, hanem a méhbarát viráglabdák.”
Most, ha kilépek a kertbe, nemcsak a termés látványa tölti el örömmel a szívemet, hanem a méhek szorgos munkája is. Tudom, hogy nélkülük nincs igazi élet a kertben. A méhbarát viráglabdák nemcsak színes virágokkal ajándékoztak meg, hanem visszahozták a méheket, és velük együtt a bőséget is.
Ezért azt mondom neked is, barátom: ha több életet, több szépséget és több termést szeretnél a kertedben, ültess tavasszal vagy ősszel méhbarát viráglabdát. Hagyd, hogy a lila facélia, a sárga mustár, a bíborvörös here és a fehér pohánka kivirágozzon, és meglátod, a méhek hamar megtalálják az utat hozzád. És ahol méhek vannak, ott élet, termés és bőség is van.
Üdvözlettel:
Bombur a kerti törp!
